Kiss Viktória

OneMore-Kiss-Viktoria

Már kislányként is állandóan zizegtem, ennek ellenére, nem volt mindig része a sport az életemnek. A tesi órákat konkrétan utáltam, inkább olvastam volna helyettük. Tulajdonképpen a húszaséveimig csak ad hoc jelleggel mozogtam, éppen, amikor kedvem volt. Vagy nem volt elérhető könyv a közelemben. Fiatal nőként azonban egyre inkább fontossá vált a jó megjelenés is, így rendszeres látogatója lettem az alakformáló és zsírégető óráknak és különféle edzőtermeknek. Viszont sehol nem találtam a helyem igazán. Mindig volt valami hiányérzetem, kerestem valamit, amit hosszú ideig nem tudtam még megfogalmazni sem. Így jutottam el az OldSchool Traininghez, ami egyből magával ragadott. Megvolt a hiányzó darab a kirakósban, egésszé állt a kép, végre jó úton jártam.

Ekkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy szeretném ezt az utat mások számára lerövidíteni és segíteni nőknek, férfiaknak egyaránt elérni céljaikat.

OneMore-Kiss-Viktoria

Anya vagyok. Ez a szerepkör nagyban meghatározza a gondolkodásomat. Hiszek a nőkben, hiszem, hogy mindenkiben ott lapul az amazon, csak támogatásra, segítségre vár.  Szakmai célom, hogy a női test különbségeit figyelembe vevő edzéseket tartsak, figyelembe véve az eltérő életszakaszokat is (babavárás, szülés utáni regenerálódás).

Eszközöket és Weboldalt a Green-Light pályázatok keretében a pályázhat meg!

| KÖSZI NEM!
Thanks for signing up. You must confirm your email address before we can send you. Please check your email and follow the instructions.
We respect your privacy. Your information is safe and will never be shared.
Don't miss out. Subscribe today.
×
×
WordPress Popup

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a az Adatvédelmi irányelveket és a sütik -Cookie szabályzatban foglaltakat.

Bezárás